A TETŐ-FOK 96 Tetőszigetelés Kivitelező Kft. 1996-ban alakult meg azzal a céllal, hogy az építtetőket és beruházókat kiváló minőségben elkészített vízszigetelésekkel lássa el. Az azóta eltelt időben azon dolgoztunk, hogy partnereink valóban azt érezhessék, hogy a szigetelés TETŐFOK-át nyújtjuk nekik.

Minőséget kívánunk nyújtani kedvező áron. Ez azt jelenti, hogy helyszíni bejárás keretében felmérjük a műszaki problémákat, majd a Megrendelő anyagi lehetőségeit is figyelembe véve javaslatot teszünk azok megoldására. Alapelvünk, hogy a hosszútávú megoldás a jó megoldás, a javítások, foltozgatások csak ideig-óráig oldják meg a gondokat, illetve, hogy olcsóbb elõször jót készíteni, mint évekre fejfájást okozni magunknak és másoknak.

Az alapoktól az átadásig figyelemmel kísérjük az építkezés fázisait. Szakembergárdánk a tervezés során javaslatokat tesz a víz elleni védelem minél hatékonyabb megvalósítására. A kivitelezés során is kapcsolatot tartunk az egyéb szakágazatok kivitelezőivel, hogy a szigeteléssel összefüggő feladatokat az előkészítéstől az elkészítésig pontosan el tudjuk végezni.

Szaktanácsadással állunk az Önök rendelkezésére, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy a szigetelések valóban problémamentes, tartós megoldást nyújtsanak.

Minőségpolitika

Cégünk 2003-2004-ben alakította ki ISO minőségbiztosítási rendszerét.

A TETŐ-FOK 96 Kft. tevékenységeit a Megrendelők által elvárt igényeknek és az irányelvekben és szakmai útmutatásokban meghatározottaknak megfelelően kívánja elvégezni.

A Kft. minőségirányítási tevékenységének, minőségpolitikájának céljai:

  • a vevői, megrendelői igények mind szélesebb körű felmérése, megismerése, az azoknak maradéktalanul történő megfelelése
  • a Kft. által folytatott tevékenységhez – a követelményeknek és előírásoknak megfelelő – képzett és gyakorlott szakemberekkel történő munkavégzés
  • a vállalkozás vezetése teljes mértékben elkötelezett a minőség iránt, rendszeresen értékeli és kontrollálja tevékenységét, folyamatosan fejleszteni kívánja minőségirányítási rendszerét
  • törekszik a beszállítókkal és alvállalkozókkal történő minél szélesebb körű együttműködésre, olyan partnerek kiválasztására, melyek által nyújtott termékek és szolgáltatások kielégítik a vállalkozás elvárásait
  • nagy hangsúlyt fektet a költségek figyelemmel kísérésére, a gazdaságos működés kialakítására, a hatékonyság, megbízhatóság és a megelégedettség növelésére
  • kiemelt feladatának tekinti a piacon betöltött pozíciójának megerősítését, a volumen és a minőség javítását

 
Cégünk mottója: a TETŐ-FOK 96 Kft. a szigetelés tetőfokát kívánja nyújtani minden Megrendelőjének.